2010. április 3., szombat

Diabetikus moszkauer

A képen nem a nyaralásról hozott vulkanikus kőzetminták láthatók. Csak úgy mondom.

Viszont cukorbeteg is van a családban. Sajnos.
Én meg szeretek különféle finom recepteket barna, kemény reformtáppá átalakítani. Egyébként diétaperverznek hívnak. Kedvesen, becézgetve.
Lehet szájbiggyeszteni, de ez update liszttel készült. Igazából örülök az ilyesminek, mert tényleg kevés benne a szénhidrát (44g/100g), és így legalább ő is ehet sütit, ha nálunk jár (ez persze kifogás, aminek ürügyén süthetem ezeket a vackokat). Remélhetőleg nem kapunk májrákot attól, hogy állandóan ezt esszük ettől a kevéske update-liszttől, bár hevesen vakargattam fülem tövét, míg az összetevőket bogarásztam (miért kell nekem mindent tudni?!).

Még gondolkoztam pár percig, hogy ez valóban orosz sütemény-e (benszülött irodalom hallgat), aztán arra jutottam, hogy majd csak belemagyarázom valahogy a blog tematikájába.
Először is tudni kell, hogy ez nem fog magától szétlapulni mint a hagyományos, nekünk kell széttrancsírozni őket. Meg azt, hogy nagyon gyorsan megsül. Én mind a három tepsinél "a francba, a moszkauer!" felkiáltással rohantam a konyhába. Kicsit le is barnultak. Még szerencse, hogy olyan jótékony csokimáz van az alján. Meg a szélén.

Что нужно:

2.5 dl tejszín
1 dl tej
25 dkg dió
édesítőszer
1 narancs héja
5o g liszt

mázhoz:
kakaópor
vaj

Что делать:

1. A tejszínt feltettem főni. Közben sodrófával agyonvertem a diót. Jó alaposan.
2. Mikor felforrt, beleöntöttem a diót meg némi édesítőszert. Lelkesen kevergettem , míg újra felforrt.
3. Belereszeltem a narancs héját, és ismét felforraltam
4. Beleöntöttem a lisztet, és főztem még pár percig. Aztán megvártam amíg kihűlt.
5. Kisebb diónyi halmokat szétnyomkodtam sütőpapíron, és 200 fokon kb. 5 perc alatt megsütöttem (amíg oda nem égett amíg barna lett a széle)

Én boldog is lettem volna ennyivel, csak a fent említett okokból kifolyólag kissé szépséghibásak lettek. Így szükségem volt egy bevonatra, mely ápol és eltakar.

1. Keverj el némi kakaóport kevés vízben. Főzd addig, míg sűrű krémet kapsz.
2. Vedd le a tűzről, és keverj bele kevés vajat.
3. Kend vele össze a sütit.

Utolsó intelemként megjegyezném, hogy ebből felháborítóan kis adag lesz, kb. 50 db süti, de ezek bizonyára pigmeus sütik. Mármint egy ember egy ültő helyében egy adagot egyszerre danolva képes legyűrni tapasztalataink szerint.
Csak a családi botrány elkerülése végett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése