2010. július 10., szombat

Lusta töltött káposzta (Ленивые голубцы)


Családilag grilleztünk, én meg lelkesen magamra vállaltam a sütés-főzés nagy részét.
Némi konfliktusok árán.

A család rettentő korszerűtlenül úgy gondolta, hogy családi összejöveteleken márpedig kell hús (reformkonyha, koleszterin smafu). Mint vasárnap a húsleves.
Én meg épp hazajöttem egy hosszabb erdélyi hízókúráról, és a nehezebb ételek gondolatától is tengeribetegség kerülgetett.
Szóval elkezdtem receptet keresni. Csupa rántott, zsíros, mártásos cucc.
Bevallom, a blog indításakor olyan hátsó szándékaim voltak, hogy bebizonyítsam, az orosz konyha nem csupa nehéz és fullasztó ételből áll. Szóval lelkesen keresgéltem, és végre.
Őszintén szólva elég furán nézett ki, de nem nagyon volt más alternatívám, úgyhogy a kényszer.
Aztán meg is csináltam, jó is volt.

Egyébként velem sem jártak túl jól, mert épp nem vágytam a konyhába, úgyhogy az étlapon grillezzetek-magatoknak-amit-akartok-engem-nem-érdekel volt. Persze nem vagyok ám mindig ilyen gondoskodó.

Alkatrészek:

50 dkg darált hús
30 dkg káposzta
3 dkg rizs
só, bors fűszerek - по вкусу
olaj a sütéshez (ha serpenyőben készíted)

1. Főzd meg a rizst. Közben vágd apró darabokra a káposztát, tedd sós kútba és kerék alá, aztán forrásban lévő vízbe úgy öt percre. Szűrőben csepegtesd le.
2. A húst, a káposztát, a rizst, a sót és a fűszereket keverd össze egy nagy tálban.
3. Gyurmázz belőle kb. egy centi vastagságú köröket (vagy amit akarsz) és süsd ki olajon, vagy grillen, vagy sütőben.

Tálaláshoz ajánlom a teljfölt, mustárt, tormát, ketchupot.

Eredeti recept itt

1 megjegyzés:

  1. Ebben a küllemben még nem készítettem lusta töltött káposztát, más formátumban igen, egészen jó lehetett grillezve!

    VálaszTörlés